Szabó Dezső: Jelenség

A kiállítás megtekinthető: 2025. február 20. – április 6. 

Keddtől vasárnapig 12 és 19 óra között. 

Hétfőn és ünnepnapokon zárva. 

Helyszín: Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház 

Budapest, Nagymező u. 20, 1065 

Kurátor: Pfisztner Gábor 

Megnyitó: 2025. február 19. 18:00 

A kiállítást Pfisztner Gábor, a kiállítás kurátora nyitja meg. 

A Jelenség című műcsoport Szabó Dezső modellezett látványokkal foglalkozó, közel két évtizedes munkásságának egy olyan szegmensét mutatja be, amely ebben a formában önálló egységet alkot az életművön belül. 

A művészi koncepció középpontjában többek között a természetben megfigyelhető jelenségek különféle képi megjelenítése áll. A látvány egyértelmű utalás a különböző médiumokból, televíziós műsorokból, ismeretterjesztő folyóiratokból ismerősnek tűnő képekre, de a tudományos célú fényképfelvételek képi világára is, miközben mindkettőt idézőjelbe, látványuk, tartalmuk igazságtartalmát pedig kérdésessé teszi. Ez lehetőséget ad a nézőnek is arra, hogy kritikus pozícióból vizsgálja felül; mit is lát. 

Fényképeket nézve általánosságban is elsősorban a kép tartalmára koncentrálunk, azt próbáljuk meg beazonosítani és megérteni meglévő tudásunk segítségével és tapasztalatainkból kiindulva. Figyelmen kívül hagyjuk, hogy a fénykép maga is olyan jelenség, amely a dolgokat – igaz meghatározott módon – megtapasztalhatóvá teszi. A fotó a szó szoros értelmében mediálja a látványukat, miközben létmódjuk sajátosságairól mit sem árul el. A kiállítás kontextusában így az a fő kérdés, hogy valójában mire irányul a figyelmünk: az információra (a jelenség látványa), amelyet a fénykép közvetít, vagy a fényképre, mint a közvetítés módjára, ezzel együtt pedig olyan alkotói eszközre, amely segítségével a művész nem csak a filozófiai problémaként értett képet állítja középpontba, de az annak létrehozására irányuló, a kép, mint jelenség mögött rejlő alkotói folyamatot is feltárja. 

A műcsoportok a kiállítás kontextusában sajátos dialogikus helyzetbe kerülnek egymással, és a néző egyszerre szembesülhet az illúzió és az alkotás folyamatának látványával. A kiállítás címe – Jelenség/Phenomenon – iránymutatóvá válik ebben a helyzetben, egyúttal pedig kiindulópontul szolgál egy lehetséges értelmezéshez. A görög eredetű szó (phainómenon) az érzékszervek számára megmutatkozót, érzékelhetőt, megfigyelhetőt jelölte. A filozófusok számára, akiket a probléma kezdettől foglalkoztatott, a megválaszolandó kérdés úgy hangzott, hogy mi a viszonya a valóságos létezőknek ahhoz, ami belőlük jelenségként/fenoménként megmutatkozik és érzékelhető az ember számára. A fenomén csak az érzéki tapasztalatban adott, és mentes minden elméleti konstrukciótól. Nem egyenlő azzal a tárggyal, amelyre mutat, mivel annak csupán az érzékek számára felfogható megjelenése. A jelenség immunis ezért minden kétellyel szemben, ellentétben a tárggyal, amelyet az érzéki tapasztalatok közvetítenek. A megismerő ember számára csak a fenomén adott, amely nem azonos a megmagyarázandó dologgal, és nem is maga a magyarázat. A természetes beállítódásban, azaz a hétköznapi viszonyulásban az ember nem vizsgálja a dolog létét vagy nemlétét, annak milyenségét, csupán arra összpontosít, ahogy az megmutatkozik. Észleleteink viszont, amelyekben a dolgok fenoménként megjelennek, mindig közvetítettek, az azonban nem tudható, hogy az így létrejövő képzetek miként reprezentálják a dolgokat. 

A természettudósokat emiatt foglalkoztatták a természetben megfigyelhető jelenségek, és kutatták azokat a törvényszerűségeket, amelyek hátterükben meghúzódnak, és amelyek magyarázatot adhatnak rájuk. Arra keresték a választ, mi és hogyan rejlik mögöttük. 

A műegyüttes részeként itt most több, korábban még nem látott mű kerül kiállításra, kimondottan erre az eseményre elkészült vagy befejezett műtárggyal együtt. A Magasfeszültség, a Szent Elmo tüze, a Kitörés műtermi körülmények között előidézett vagy lemodellezett természeti jelenségek felvételein alapuló, nagy méretű műtárgyak, amelyek hat sorozattal – Process, Werk, Studio, Kitörés-Inverz, Kitörés-Infrared, Kitörés Trompe-l’œil –, valamint egy videóval (Electric Field) – egészülnek ki. Ezek a sorozatok és a videó különböző módon bír „werk” karakterrel, azaz utalnak a mű létrehozásának folyamatára. Ily módon a művekben a tudományos célú fotográfia gyakran látványos vizuális világa mellett a festészet és a „fotográfia mint médium” eszközkészlete és a tőle elválaszthatatlan alkotói stratégiák kerülnek a vizsgálódás középpontjába. 

Pfisztner Gábor 



A kiállítás kísérő eseményei: 

Két tárlatvezetés és április 2-án egy kerekasztalbeszélgetés Horányi Attilával és Százados Lászlóval. 

2025.03.06. 19.00 – Pfisztner Gábor kurátori tárlatvezetése a Szabó Dezső: Jelenség című kiállításon 

„A jelenség mindig olyasmi, ami mögött egyéb erők, folyamatok munkálását feltételezzük. Azaz megmutatkozik, hallható vagy érződik valami. Az emberi érzékek számára felfogható módon megnyilvánul valami, amely ily módon adja tudtára létezését. Az érzékelésen keresztül azonban maga a dolog nem hozzáférhető, nem megtapasztalható. Szélsőséges megközelítésben ez a fizikai világ, amelyben létezünk, szintén ilyen. Csak közvetítés révén van róla tudomásunk és tudásunk. A természettudományok épp ezt a közvetítettséget igyekeznek felszámolni oly módon, hogy az emberi érzékeléstől függetlenül létező mibenlétét megállapítsák és azt igazságként felmutassák. Egykor a fényképezésről azt tartották, hogy képes a természetet a maga objektív létében láthatóvá, tapasztalhatóvá tenni. Szabó Dezső ezt vonja kritika alá művein keresztül, miközben lehetőséget ad arra, hogy feltegyük a kérdést, mi egyáltalán a fotográfia „lényege”, hogyan jelenít meg valamit vagy esetleg ábrázol, és ilymódon hogyan viszonyul magához a képhez mint művészi alkotáshoz.” (Pfisztner Gábor) 

2025.03.20. 19.00 – A kiállító művész és a kurátor rendhagyó tárlatvezetése a Szabó Dezső: Jelenség című kiállításon 

Pfisztner Gábor, a kiállítás kurátora és Szabó Dezső, a kiállító művész beszélget a kiállításról 

„Mi indít egy művészt arra, hogy természeti jelenségekkel foglalkozzon? Mi indítja arra, hogy ezeket a jelenségeket ne csupán megfigyelje és a megfigyelés közben szerzett benyomásokat mint érzéki tapasztalatot ábrázolja? Azaz mi indítja arra, hogy ezeket a jelenségeket előidézze és így mesterségesen előidézettet látványként rögzítse? Hogyan válik ez a rögzített látvány képpé, azon túl pedig műalkotássá? Miért fontos, hogy a művész »leleplezi« az alkotási folyamat amúgy a művön nem látható eseményét? Hogyan viszonyul az »elleplezés« a »leleplezéshez«, vagy inkább feltáráshoz? Hogyan alkot mégis értelmezhető egységet a képek ilyen módon összerendezett egymásmellettisége? Ezekre és sok más kérdésre keressük a válaszokat a tárlatvezetés során kibontakozó beszélgetésben.” (Pfisztner Gábor)