METU-hallgatók nyerték a Next Generation PR World Cup hazai fordulóját
2026-04-27

A Budapesti Metropolitan Egyetem újabb nemzetközi sikert könyvelhet el: Szerdahelyi Kornélia és Kotroczó Eszter, a Kommunikáció és Média mesterszak frissen végzett hallgatói megnyerték a rangos Next Generation PR World Cup hazai fordulóját. A Magyar Public Relations Szövetség által, a McDonald's közreműködésével szervezett versenyen a legígéretesebb fiatal kommunikációs szakemberek mérhették össze tudásukat valós szakmai kihívásokon keresztül.

A győzelem nemcsak hazai szinten jelent kiemelkedő eredményt: Kornélia és Eszter ezzel kvalifikálták magukat a világversenyre, ahol már Magyarországot képviselve mutathatják meg stratégiai gondolkodásukat, kreativitásukat és szakmai felkészültségüket. A verseny különlegessége, hogy a résztvevők valós vállalati briefek mentén dolgoznak, így a megmérettetés egyszerre teszteli az elméleti tudást és a gyakorlati problémamegoldó készségeket.
A sikerhez vezető út mögött komoly szakmai munka, elhivatottság és csapatmunka áll, amelyben meghatározó szerepet játszottak a METU oktatói is. Nem véletlen, hogy a világverseny szervezője, az ICCO – amely több mint 80 ország PR-szervezeteit fogja össze –, valamint a McDonald's is elismerését fejezte ki a magyar csapat teljesítménye kapcsán.
Az alábbi interjúban a győztes hallgatókat kérdeztük a versenyről, a felkészülésről, valamint arról, mit jelent számukra, hogy a nemzetközi mezőnyben képviselhetik Magyarországot és a METU-t.

Mennyire kellett rövid idő alatt komplex stratégiát alkotnotok?
Reggel 8 órakor kaptuk kézhez a briefet, és délután 5-kor már a kész kampányt prezentáltuk.
Miben segítette a METU-n szerzett tudás a felkészüléseteket?
A METU-n szerzett gyakorlatorientált képzés sokat segített abban, hogy magabiztosan álljunk a feladatokhoz, és ne jelentsen kihívást, ha váratlan helyzetekben gyorsan kell reagálnunk.
Van olyan kurzus vagy oktató, aki különösen nagy hatással volt rátok?
Minden tanárunktól kaptunk valamit, ezért nehéz egy oktatót kiemelni. Végzősként különösen hálásak vagyunk konzulenseinknek, Szoták Szilvia tanárnőnek és Horváth Klaudia tanárnőnek, akik folyamatosan támogatják a szakmai kutatásainkat.
Prof. Dr. Kucsera Tamás kurzusán tanultuk meg, hogyan lehet egy témát három percben lényegre törően összefoglalni, ez a tudás most különösen hasznosnak bizonyult, hiszen óra nélkül is pontosan tartani tudtuk az időkeretet, ami komoly előnyt jelentett.
Németh Erzsébet professzor asszonytól rengeteget tanultunk a meggyőző kommunikációról és arról, hogyan „adjuk el” az ötleteinket, így a magabiztos fellépésünk is nagyban hozzájárult a sikerhez.
Ezúton is köszönjük Gerlei Béla tanár úrnak, akinek szavai végig ott csengtek a fejünkben: a felkészülés mindent visz.
Mennyire éreztétek, hogy a képzés gyakorlati fókusza előnyt jelentett a versenyen?
Nagyon is. Bár az elméleti alapok nélkülözhetetlenek, ezen a területen a gyakorlati tapasztalat adja az igazi magabiztosságot és versenyelőnyt.
Mit vártok a világversenytől?
A világversenytől elsősorban új tapasztalatokat várunk, amelyeket a mindennapi munkánk során is hasznosítani tudunk. Emellett fontos számunkra a nemzetközi szakmai kapcsolatok építésének lehetősége, valamint az, hogy egy olyan területen mutathassuk meg magunkat, amellyel a hétköznapokban ritkábban van alkalmunk foglalkozni.
Miben lesz más a nemzetközi mezőny, mire készültök külön?
Alaposan utánanézünk a szervezetnek, konzultáltunk már a korábbi magyar győztesekkel is, és az MPRSZ szakmai támogatására is számíthatunk, amiért különösen hálásak vagyunk.
Milyen eredménnyel lennétek elégedettek?
Az lenne a legfontosabb, hogy legalább annyira jól érezzük magunkat, mint a hazai versenyen.
Mit jelent számotokra ez a siker szakmailag és személyesen?
Eszter: Számomra ez a siker annak a visszaigazolása, hogy a hétköznapokban megszerzett tapasztalataimat egy éles versenyhelyzetben is jól tudtam alkalmazni. Sokat jelentett az is, hogy Kornéliával ennyire jól és hatékonyan tudtunk együttműködni, közben pedig végig nagyon élveztük a folyamatot. Külön fontos mérföldkő számomra, hogy közben a komfortzónámból is sikerült kilépnem.
Kornélia: Nekem személyes sikerélmény volt megtapasztalni, hogy a social és a PR terület ilyen jól tud együtt működni – különösen úgy, hogy a mindennapokban ezt a közös munkamódszert már szinte evidenciaként kezeljük. Szakmailag külön öröm számomra, hogy elkezdtem a PR irányába is nyitni, mert úgy érzem, a social és a PR együtt kifejezetten erős alapot ad a karrierépítésemhez.
Nagy élmény volt számunkra, hogy a SaltComm Branding & PR csapata végig támogatóan állt mellettünk. Kollégáink érdeklődtek a projekt iránt, és legalább annyira örültek a sikerünknek, mint mi. Nálunk ez valóban így működik. Külön köszönettel tartozunk vezetőnknek, Molnár-Bánffy Kata támogatásáért is, aki mindig azt keresi, hogy hogyan tud emberileg is szakmailag is támogatni minket.
Hogyan hatott rátok a verseny a jövőbeli terveitek szempontjából?
Eszter: Bár csapatként dolgoztunk, számomra ez volt az első olyan megmérettetés, ahol erősebben kellett támaszkodnom a saját döntéseimre is. Ez megerősített abban, hogy jó úton haladok.
Kornélia: Szeretnék az oktatás irányába nyitni, és amennyiben a METU-n elindul a doktori iskola, hosszabb távon is szívesen maradnék az egyetemen. Nagy vágyam, hogy egyszer a másik oldalon is helyet foglalhassak egy ilyen versenyen – ehhez most egy lépéssel közelebb kerültünk, hiszen egy másik területen Eszterrel már zsűritagként is kipróbálhatjuk magunkat.
Mit tanácsolnátok azoknak a METU-s hallgatóknak, akik hasonló versenyen szeretnének indulni?
Vágjatok bele bátran! Már maga a részvétel is rengeteget ad. Egy ilyen verseny lehetőséget teremt arra is, hogy nagyszerű embereket ismerjetek meg, és sokat tanuljatok egymástól, illetve a többi résztvevőtől. Közben pedig csapatként is sokkal jobban összekovácsolódtok.
Emellett érdemes már az egyetemi évek alatt nyitottnak lenni és kapcsolatokat építeni, mert ezekből a találkozásokból később igazán értékes együttműködések születhetnek.
