Tárgyfelvétel

Nekem kell felvennem a tantárgyaimat?

A második félévtől kezdve – alapképzésben, mesterképzésben, valamint felsőoktatási szakképzésben – minden hallgató saját maga veszi fel a tantárgyait az adott félévre. Az első félévben a tantárgyfelvétel központilag történik a gólyák részére.

Szakirányú továbbképzésben résztvevő hallgatóknak minden félévben központilag történik a tárgyfelvétel.

Hogyan?

1. Hol kell a tantárgyakat felvennem?

A Neptun Tárgyfelvétel menüpontjában van lehetőséged felvenni az adott féléves tárgyaidat. A tárgyak adatait lenyitva találod a kurzusokat, melyekből választva tudod felvenni a tárgyat. Kurzus nélkül nincs tárgyfelvétel.


2. Hol tudok előzetesen tájékozódni a tantárgyaimról?

A Neptun felületen a Menü / Tanulmányok / Előrehaladás menüpontban.

3. Mi az a mintatanterv?

A mintatanterv egy ajánlat, mely tartalmazza a képzési időn belül teljesítendő kötelező tárgyakat, valamint azok előfeltételét. A mintatanterv szerinti előrehaladás a tanulmányok optimális és költséghatékony befejezését teszi lehetővé. Gondolj előre a specializáció-választásra is, mert az egyes specializációk megkezdéséhez előfeltétel bizonyos tantárgyak teljesítése, illetve azok tanulmányi eredménye a belépés feltétele.


4. Hogyan kell felvennem a kételemű tárgyakat?

A k+gy (előadás (kollokvium)+gyakorlat) tárgyak esetében, kérjük az előadáshoz tartozó gyakorlati kurzust is vedd fel a tárgyfelvétel során.


5. Hogyan vehetek fel/adhatok le tantárgyakat, módosíthatok csoportot, ha a tárgyfelvételi időszakban elmulasztottam?



A határidőn túli tárgyfelvétel időszakában (tanév rendje szerint), a Neptunban van lehetőséged még tárgyakat felvenni, felvett tárgya(ka)t leadni, illetve a kurzusokon módosítani. A határidőn túli tárgyfelvétel, tárgyleadás, csoportmódosítás különeljárási díj kivetésével jár, amelynek pontos összegét megtalálod a CooSpacen a Hallgatói Követelményrendszer 3. számú mellékletében


6. Mesterszakos vagyok, egalizáló tárgyat szeretnék felvenni. Mikor van erre lehetőségem?

Ezek a tárgyak a szabadon választható tárgyak felvételére (a tanév rendje szerint) rendelkezésre álló időszakban, valamint a határidőn túli tárgyfelvételi időszakban vehetők fel díjmentesen. Ezek a tárgyak a Neptunban „Egalizáló” tárgytípussal szerepelnek. 

A Hallgatói Követelményrendszer alapján, az egalizáló tárgyakat a mesterképzés megkezdésével párhuzamosan az első két szemeszter alatt kell teljesíteni.


7. Meg tudom tekinteni az összesített órarendemet valahol?

A Neptun Naptár menüpontjában van erre lehetőséged. Az aktuális órarended heti, napi, havi vagy Lista nézetben is meg tudod tekinteni.

És ezt lehet?

1. Felvehetem-e párhuzamosan az egymásra épülő tárgyakat?

Nem, a hallgatók nem vehetnek fel olyan tantárgyat, melynek előfeltételét nem teljesítették, azaz párhuzamos tantárgyfelvételre nincs lehetőséged.


2. Lehet ütközés az órarendemben?

Az Egyetem csak mintatanterv szerinti haladási ütem esetén tudja garantálni, hogy nem lesz ütközés kötelező tantárgyaidban. Néhány esetben azonban mintatanterv szerinti haladás esetén is előfordulhat, hogy előadás előadással ütközik.

Tekintettel arra, hogy az Üzleti, Kommunikációs és Turisztikai Kar képzésein az előadás látogatása nem kötelező, így Te döntheted el, hogy ütköző előadások esetén, melyikre szeretnél bejárni. A Művészeti és Kreatívipari Kar képzésein az előadásokra is kötelező a bejárás, így a művészeti képzéseken nem ütközhetnek a kurzusok órarendi időpontjai.


3. Korábban már elvégeztem az előírt tárgyat, van lehetőségem felmentést kérni?

Igen, erre van lehetőséged.. A kérelem a Neptun rendszerben tárgyhoz kapcsolódó kérvényként nyújtható be.

2 típusú kreditátviteli kérvényt különböztetünk meg:

  1. Kreditátviteli kérelem más intézményben teljesített tantárgy elismerésérekérvényt akkor nyújtsd be, amennyiben más intézményben szerzett kreditet szeretnél elismertetni jelenlegi METU-s képzéseden. A kérelem beadása különeljárási díjjal jár, melynek pontos összegét megtalálod a a Hallgatói Követelményrendszer 3. számú mellékletében.
  2. „Kreditátviteli kérelem METU-n belül teljesített tantárgy elismerésére” kérvényt akkor nyújtsd be, ha már egy korábbi képzés során teljesítetted a tárgyakat a METU-n. A kérvény beadása díjmentes.


4. Van-e lehetőségem módosítani a felvett tárgyon?

Igen, erre van lehetőséged. A Neptunban a Felvett tárgyak menüpontban tudsz módosítani, kurzust cserélni, vagy akár a tárgyat leadni.

Tisztázó kérdések

1. Újra fel szeretnék venni egy tárgyat, mert korábban nem tudtam teljesíteni, hogyan tudom felvenni a Neptunban?

Amennyiben egy tantárgyat valamely félévben nem teljesítettél, és újra fel szeretnéd venni, akkor a Neptun Tárgyfelvétel menüpontjában tudod kiválasztani.

A Neptun Tárgyfelvétel menüpontjában van lehetőséged felvenni az adott féléves tárgyaidat. A tárgyak adatait lenyitva találod a kurzusokat, melyekből választva tudod felvenni a tárgyat. Kurzus nélkül nincs tárgyfelvétel.

Egy tantárgy újrafelvétele különeljárási díjjal jár együtt, melynek kiszámlázásáról a tárgyfelvétel lezárását követően, Neptun üzenetben kapsz tájékoztatást.

Abban az esetben, ha korábban már háromszor felvetted, de nem teljesítetted az adott tárgyat, akkor is van lehetőséged további alkalommal is felvenni a tantárgyfelvétel során, azonban a 4. vagy további alkalommal történő tárgyfelvétel - a tárgyújrafelvételi díjon felül -, további különeljárási díjjal jár. A pontos összeget megtalálod a Hallgatói Követelményrendszer 3. számú mellékletében. A pénzügyi tétel kiírásáról Neptun üzenetben tájékoztatunk a tárgyfelvételi időszakot követően.


2. Hányszor vehetek fel egy tárgyat?

Nincs korlátozva, hogy egy adott tantervi egységet hány alkalommal vehetsz fel. Azonban, ha egy tárgyat legalább második alkalommal veszel fel, akkor az már tárgyújrafelvételi díjat von maga után. Ha egy tárgyat legalább 4. alkalommal veszel fel, akkor a tárgyújrafelvételi díjon felül további különeljárási díj kerül kiírásra. A pontos összeget a Hallgatói Követelményrendszer 3. számú mellékletében.. A pénzügyi tételkiírásáról Neptun üzenetben tájékoztatunk a tárgyfelvételi időszakot követően.


3. Van-e előírás arra, hogy egy félévben minimum és maximum hány kreditet vagy mennyi tantárgyat szükséges felvenni?

Minimum és maximum kredit nincs meghatározva, bármennyit felvehetsz. Az ideális haladási ütem 30 kredit félévente. Javasoljuk, hogy lehetőség szerint kövesd a mintatanterved szerint előírt haladási ütemet, különös tekintettel az egymásra épülő tantárgyakra.


4. Mit jelent a szakaszos és versenyes tárgyfelvétel?

Szakaszos tárgyfelvétel: A képzés típusától függően, eltérő időpontokban kezdhetik meg hallgatóink a kötelező tárgyak felvételét, melynek célja a Neptun rendszer tehermentesítése, a gördülékenyebb tárgyfelvétel biztosításának érdekében.A szakaszonként biztosított tárgyfelvétel során úgy kerülnek kialakításra a hallgatói csoportok, hogy egyik csoport tagjait se érje hátrány.

Versenyes tárgyfelvétel: Versenyes tárgyfelvétel esetén kizárólag a gyorsaság számít. Az a hallgató kerül be a kurzusra, aki előbb felvette azt a Neptunban.


5. Miért nem látok az órarendemben bizonyos kurzusokhoz időpontokat?

Van néhány kurzus, amely időpont nélkül van meghirdetve, mint pl. a szakmai gyakorlat, illetve a vizsgakurzusként/konzultációként felvett tárgyakhoz nem tartozik órarendi időpont. Habár ezek a kurzusok kontaktóra nélkül kerülnek meghirdetésre, a teljesítésük érdekében bizonyos feltételeknek eleget szükséges tenni. Vizsgakurzus/konzultáció típusú tárgy esetében, kérjük vedd fel a kapcsolatot az oktatóval, hogy egyeztessetek a tárgy teljesítésének feltételeiről.


6. Ha tartozásom van az intézmény felé, nem tudok tárgyakat felvenni?

Tantárgyfelvételre az a hallgató jogosult, akinek nincs lejárt fizetési határidejű tartozása, valamint önköltséges képzés esetén befizette a féléves tandíj 50%-át. Pénzügyeidet a Neptunban tudod nyomon követni, a fizetési módokról pedig szót ejtünk a CooSpace/Hallgatói dokumentumok színterén található, kapcsolódó tájékoztatókban.

Az alábbi fizetési módokkal egyenlítheted ki fennálló tartozásaidat:


1. Gyűjtőszámlás fizetés esetén fontos, hogy az összeg a rendszerben is „Teljesített”, azaz könyvelt tétel legyen, tehát hozzá is kell rendelned a fizetendő tételhez a gyűjtőszámládon lévő pénzt.

2. A Neptun hallgatói felületéről indítható online bankkártyás befizetés SimplePay-rendszeren keresztül.

3. Amennyiben Diákhitelből2-ből finanszírozod a tanulmányaid, a megadott határidőig, de legkésőbb a tárgyfelvételi időszak kezdetéig kell erről nyilatkoznod, azaz összerendelned a tételeket a DH2-vel, amik így „Egyeztetés” státuszt kapnak.Bővebb információt a CooSpace/Hallgatói dokumentumok színtér Pénzügyek mappájában találsz

4. Céges tandíjbefizetés esetén a Számlakérő kérvényt kell benyújtanod a cég nyilatkozatával.

A lehetséges befizetési módokról részletes információkat a a fontos időszakok tájékoztatóiban is olvashatsz, mint a bejelentkezés, tárgyfelvétel, vizsgajelentkezés.


7. Nem látom a rendszerben az általam átutalt összeget, mi a teendő?

Amennyiben a befizetett összeget 5 munkanapon belül sem látod a Neptunban lekönyvelve, úgy 5 munkanapnál régebbi / hiányos adatokkal történt befizetések igazolása kérvény benyújtásával tudod csatolni a befizetési bizonylat másolatát..


8. Ha jelentkezni tudtam egy kurzusra, az mindenképpen elindul?

A rád érvényes kurzusfelvételi időszak vége előtt feltétlenül ellenőrizd, hogy hány fő van az adott kurzuson. Ha a létszám 15 vagy 25 fő alatti, a kurzus vélhetően nem indul, ezért célszerű az ilyen kis létszámú kurzusokról átjelentkezni más, 15 vagy 25 főnél nagyobb létszámú kurzusra.

A meghirdetett kurzus törölhető, amennyiben a jelentkezők száma nem éri el a 25 főt. A meghirdetett speciális eszközt, oktatási módszert igénylő kurzus törölhető, amennyiben a jelentkezők létszáma nem éri el a 15 főt.

Tréning és workshop típusú tárgyak kurzusai legalább 10 fő esetében indulnak el. A 10 fő alatti kurzusok törlésre kerülnek.

Amennyiben a kurzus nem indul alacsony létszám miatt, arról értesítést küldünk, és ezután van lehetőséged egy másik tárgyra jelentkezni díjmentesen a tanév rendjében meghatározott időszakban.


9. Kötelező tárgyat szeretnék felvenni, de nem látom a meghirdetett kurzusok között, mit tegyek?

Amennyiben mintatanterv szerint haladsz, és passzív féléved sem volt, az adott őszi/tavaszi szemeszterre ütemezett kurzusaid látnod kell a felvehető tantárgyak között. Ha ennek ellenére sem látod a tantárgyat, fordulj a Hallgatói Információs Központhoz.


Ha nem mintatanterv szerinti ütemben haladsz, korábbi félévekben nem teljesített tantárgyat szeretnél felvenni, esetleg passzív féléves státusz miatt eltértél az ajánlott haladási ütemtől, előfordulhat, hogy a mintatanterved szerint kötelezőként jelölt tárgyat nem látod a felvehető kurzusok között. Ez esetben lehetőséged van kérelmezni a meg nem hirdetett tantárgy meghirdetését és felvételét díjmentesen. A tárgy meghirdetése nem garantált, de amennyiben a kérelem elfogadásra kerül, a meghirdetést követően a Tanulmányi Igazgatóság fogja felvenni a kérelmezett tárgyat. Fontos, hogy egyeztess az oktatóval a teljesítési feltételekről.